Padma » Nők ezrei halnak meg stroke-ban

Nők ezrei halnak meg stroke-ban

A Telegraph nemrég számolt be arról, hogy nők ezrei halnak meg stroke-ban azért, mert jól öltözöttek, ügyelnek a külsejükre, és első blikkre egészségesnek tűnnek, az orvosaik pedig nem ismerik fel az intő jeleket. Ezt a párizsi Pitie Salpetriere Kórház egyik vezető kutatóorvosa, Pierre Sabouret és csapata derítette ki. A felmérésbe 15 ezer embert vontak be, és megállapították, hogy nőknél sokkal kisebb arányban diagnosztizálnak szív- és érrendszeri betegségeket, mint a férfiaknál, csakhogy ez nem annak köszönhető, hogy náluk valóban ennyivel kisebb lenne az ilyen jellegű problémák előfordulása.

 
 

 

Dr. Pierre Sabouret szerint a háziorvosok valamint a szakorvosok sokkal nehezebben diagnosztizáljáka szívritmuszavar leggyakoribb formáját, a pitvarfibrillációt a nőknél, ezzel növelve a stroke kockázatát, nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire gyakoriak ezek a problémák a nők körében, és így nem is végzik el a szükséges vizsgálatokat. „Sokszor úgy gondolják, hogy ha egy női páciens egészségesnek néz ki, szépen van felöltözve, szemmel láthatóan törődik magával, akkor biztosan nincs semmi baja” – tette hozzá. A felmérés ugyan Franciaországban készült, de Sabouret szerint egy globális problémáról van szó.

De nézzük a pontos számokat. A kutatás szerint az atriális fibrilláció vagyis pitvarremegés esetén, 70 év alatti nőknél 56 százalékkal kevesebb az esélye, hogy megfelelő kezelést kapjanak, mint azok a férfiak, akiknél hasonló az ilyen egészségügyi problémák kockázata. Ez a szívritmuszavar, ami stroke-hoz vezethet állítólag, minden 14. embert érint 65 felett. A tanulmányban, amelynek eredményeit egy amszterdami kardiológus konferencián tettek közzé, többek között az is benne van, hogy hetvenéves kor felett a két nem közötti különbség valamelyest csökken, de még így is közel 30 százalékkal kisebb az esélye annak, hogy a nők megkapják azokat a kezeléseket, amellyel csökkenteni lehet a stroke esélyét.

shutterstock 65368282

És hogy hogyan vezet a pitvarfibrilláció agyi érkatasztrófához?

„Jellemzője, hogy a szív ritmusos, koordinált működése megszűnik, a megfelelő erősségű összehúzódások hiányában a vér nem tud teljesen kiürülni a szívből. A pangó vér hajlamos a rögösödésre, a betegek szívpitvarában kialakuló vérrög pedig a főütőérbe, onnan pedig az ütőerekbe kerül, ahol elakadva érelzáródást okoz. Az agyi erekben elakadó vérrög okozza a stroke-ot, és értelemszerűen minél nagyobb az esélye a vérrög kialakulásának, annál jobban nő a valószínűsége egy agyi érkatasztrófának is” – írja a Weborvos. A cikkük szerint egyébként a pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél a stroke kockázata ötször magasabb, mint az átlagnépességben. Ha pitvarfibrilláció is fennáll, a stroke miatti halál előfordulása közel kétszer magasabb férfiaknál és háromszor magasabb a nőknél, mint a nem-pitvarfibrilláló betegek esetén.

Thembi Nkala, a British Heart Foundation egyik munkatársa szerint Nagy-Britanniában körülbelül egymillió embert érint a pitvarremegés. Ő is kiemeli: ”Nagyon fontos, hogy időben felismerjék, ugyanis megnégyszerezheti a stroke kockázatát. Egyeseknél nem olyan egyértelműek a tünetek, de otthon is ellenőrizhetjük magunkat, elég csak megnézni a pulzusunkat a csuklónknál. Ha úgy érezzük, hogy a szívverésünk nem egyenletes, akkor fel kell keresni az orvosunkat” – tette hozzá. Pierre Sabouret szerint egyébként léteznek megfelelő, európai szintű iránymutatások, de a szakemberek sajnos nem követik ezeket.

Veszélyben a női szívek

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nők halálozásának 53 %-át szív-  és érrendszeri 
betegségek okozták, míg a férfiak között ezek a betegségek 47 %-ban felelősek a halálozásért. Ennek ellenére a legtöbben nem fordítanak kellő figyelmet a megelőzésre. Hol ott, ha a fiatal nő kap infarktust, nagyobb az esélye, hogy meghal, mint a hasonló korú férfié. A dohányzó nőknél pedig sokkal súlyosabb  érszűkület alakul ki, mint az erősebbik nemnél.

Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának/MKT/ elnöke, elmondta, való igaz, hogy a hormonok védő szerepének köszönhetően a nőknél a betegség eddig sokkal
későbbi életkorban jelentkezett, mint a férfiaknál. Ez azonban megváltozott az utóbbi években,
hiszen a hölgyek körében már nem ritka, hogy valaki 45 éves korban kap szívinfarktust. Ugyanakkor azoknál a férfiaknál, akik a veszélyezettek csoportjába tartoznak, azoknál ez korábban, akár 35éves kor körül is előfordulhat.

Az a javulás, amely a férfiak keringési betegségének kezelésében bekövetkezett, az a nők esetében már nem igaz. Ennek oka, hogy jóval kisebb figyelem irányul a női keringési betegségekre. Nem szabad elfelejteni, ha már jelentkeznek a tünetek, az már komoly bajt sejtet, hiszen a keringési betegségek hosszú lefolyásúak, lassan alakulnak ki, akár 10-20 évig is eltarthatnak, mire panaszt okoznak.

A nők szívinfarktusa sokkal többször jelentkezik a férfiakétól eltérő panaszokkal. A
nőknél a mellkasi fájdalom sokszor eltér a szokottól. Lehet görcsös, tompa, nyomó, de szorító is. Ez a magyarázata annak, hogy a nők esetében gyakran nem ismerik fel, illetve tévesen gyomor vagy  bélrendszeri betegségnek diagnosztizálják azt. Egy biztos, bármilyen, szokatlan mellkasi fájdalmat észlelnek, ne hezitáljanak, azonnal hívják a 
mentőt, hisz minden perc számít.

Mint az MKT elnöke hangsúlyozta nagyon fontos, hogy a nők szívének veszélyezettsége beépüljön a  köztudatba, ugyanakkor a betegség megelőzésének szempontjai folyamatosan érvényesüljenek. Nem kell mást tenni, mint élni az életmódváltás lehetőségével, oda kell figyelni az egészséges táplálkozásra, fel kell hagyni a mozgásszegény életmóddal, búcsút kell inteni a dohányzásnak, és rendszeresen részt kell venni a szűrővizsgálatokon.

Megfelelő életmóddal a halál ellen – tanácsok

- Hagyja abba a dohányzást! A dohányzás ugyanis az egyik legfontosabb rizikótényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek.

- Kerülje a passzív dohányzást, mások füstje is árt a szívének.

- Járjon rendszeresen egészségügyi szűrésre. A rendszeres vérnyomás-, koleszterin- és  vércukormérés nagyon fontos, hiszen így még időben kiderülhetnek a problémák.

- Táplálkozzon szívbarát módon! A telített zsírok fogyasztásának csökkentése, a friss  gyümölcsökben és zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonában gazdag, növényi olajokat  tartalmazó étrend segít alacsonyan tartani a koleszterinszintjét.

- Mozogjon rendszeresen! Akár napi 30 perc rendszeres testmozgás is hozzájárul a szív és  érrendszer egészségének megőrzéséhez

Forrás: Szívünk Napja Sajtóközlemény

Forrás: http://divany.hu/eletmod/2013/10/07/jol_oltozott_nok_ezrei_halnak_meg_st...

További érdekes cikkek, információk a szív problémáiról: www.padmabasic.hu